Áraink

Úgy gondoljuk, egy vállalat irányítási rendszer, és az azt bevezető cég kiválasztásában csak egy tényező a licenc és a fajlagos munkadíjak, mivel a bevezetés egy komplex folyamat. Azonban áraink kiemelkedően versenyképesek, és az iparágban szinte egyedülállóan publikusak, melyeket az alábbiakban ismertetünk.
Árainkat ÁFA nélkül, Euro-ban közöljük, és vagy Euro-ban, vagy forintban mindig az aktuális deviza középárfolyamon számlázunk. (A feltüntetett forintos értékek éppen ezért csak tájékoztató jellegűek.)

Az ár táblázat értelmezése: A felhasználószám ismeretében bárki közelítő képet kaphat várható költségeiről. Pontos – a tanácsadási és fejlesztési költségeket is tartalmazó – árajánlat kialakításához részletes igényfelmérés vagy koncepció terv készítése szükséges. Ennek hiányában a tanácsadási és fejlesztési költségekről csak tájékoztató jellegű előzetes árajánlatot tudunk készíteni. Az alábbi táblázatban feltüntetett árak 5 felhasználóra érvényes szoftver licencet tartalmaznak.

Licenc ártáblázat

A Flexium ERP nyílt platformú szoftver, vagyis üzemeltetéséhez nincs szükség más gyártó szoftver licencének megvásárlására. Ez igen nagy fokú mozgásteret ad ügyfeleinknek a legmegfelelőbb konstrukció kialakítása. Harmadlagos, informatikai hátteret érintő szoftverköltséggel az esetek legnagyobb részében nem kell számolni, mivel rendszerünk az összes jelentős platformon (Linux, Mac, Windows) futtatható.

A Flexium vállalatirányítási rendszer bekerülési költsége csak a rendszer licenc-költségéből és a bevezetési költségből (fejlesztés, tanácsadás) áll. A megvásárolt szoftver minden egyéb díj fizetése nélkül korlátlan ideig használható, de ajánjuk, hogy az első év után vásároljanak szoftver követést, amivel naprakészen tudják tartani a licenszeket és az új fejlesztéseket is megkapják vele. 

A feltüntetett szoftver licenc díjaink nem tartalmaznak semmi nemű munkadíjat, tanácsadást, bevezetési segítséget vagy ügyfélszolgálatot. Telefonon vagy interneten keresztül végzett ügyfél támogatásunk is munkadíjas.

Szoftver licenc díjak Leírás Teljes ár Havi bérlet
Flexium Alap
Alapvető moduljainkat tartalmazza: Értékesítés, beszerzés, készlet, logisztika,
pénzügy, számvitel, bank, házipénztár, ár-kezelés, kontrolling
Szükséges a rendszer használatához.
4 200 EUR
(1 680 000 Ft)
168 EUR
(67 200 Ft)
Projekt modul
Projekt alapú pénzügyi és logisztikai kontrolling.
Elengedhetetlen kellék a projekt szemléletű vállalatoknak.
1 050 EUR
(420 000 Ft)
42 EUR
(16 800 Ft)
Tárgyi eszköz modul
Integrált tárgyi eszköz modul, számviteli és adó törvény szerinti nyilvántartás.
340 EUR
(136 000 Ft)
14 EUR
(5 600 Ft)
CRM modul
Ügyfél-kapcsolat menedzsment alap funkcionalitással.
600 EUR
(240 000 Ft)
26 EUR
(10 400 Ft)
Gyártás modul (alap)
Receptúra alapú gyártás követés.
1 050 EUR
(420 000 Ft)
42 EUR
(16 800 Ft)
Gyártás Pro modul
Komplex termelés-irányítási modul. Technológia (műveletterv), műszakok, komplex folyamatok támogatása.
Egyéni igények esetén lényeges áreltérés lehetséges.
1 650 EUR
(660 000 Ft)
56 EUR
(22 400 Ft)
Naptár modul
Feladatok és események kezelése, integrálható naptárszerverrel és számos naptár kezelő programmal.
275 EUR
(110 000 Ft)
11 EUR
(4 400 Ft)
EKÁER modul
Elektronikus Közúti Áruforgalom Ellenőrző Rendszerhez (EKÁER) kapcsolódó modul
275 EUR
(110 000 Ft)
11 EUR
(4 400 Ft)
Email modul
Lehetővé teszi elektronikus üzenetek küldését az alkalmazás különböző funkcióiból
175 EUR
(70 000 Ft)
7 EUR
(2 800 Ft)
Telephelyközi modul
Több telephely esetén a cégen belüli logisztikát segítő modul
175 EUR
(70 000 Ft)
7 EUR
(2 800 Ft)
Termék modul
Termék elő- és utókalkuláció, termék jellegű árajánlat kezelés.
275 EUR
(110 000 Ft)
11 EUR
(4 400 Ft)
Webshop integrációs API
Webshop illetve mobil alkalmazásokhoz
690 EUR
(276 000 Ft)
28 EUR
(11 200 Ft)
Banki interfész
Interfész banki kapcsolat kialakításához
450 EUR
(180 000 Ft)
22 EUR
(8 800 Ft)
UNAS integráció
UNAS alapú webshopokhoz kapcsolódás
450 EUR
(180 000 Ft)
22 EUR
(8 800 Ft)
Munkadíj táblázat

A vállalatirányítási rendszerek tanácsadási, oktatási, paraméterezési és fejlesztési munkái komplex tudást követelnek, és kiemelten fontos a munka minősége. Rendszerünk úgy van tervezve, hogy hatékonyan lehessen paraméterezni és gyorsan fejleszteni.

Munkadíjak Leírás Ár / óra
Helyszíni tanácsadás
Minimum 4 munkaóra, nem tartalmazza a kiszállási díjat
55 EUR
(22 000 Ft)
Telefonos, Email vagy távoli internetes tanácsadás / Fejlesztés
Nem helyszíni munka; óra alapú elszámolásban
44 EUR
(17 600 Ft)
Hiba bejelentés
Ingyenes, ha a hibáért nem az ügyfél okolható.
0 EUR
(0 Ft)
Felhasználók száma, több-vállalatos konstrukció

A fenti táblázatban feltüntetett szoftver licenc díjak maximum 5 felhasználó számára szólnak. Ezen felüli felhasználó szám esetén további felhasználói díjat számolunk fel a megvásárolt vagy bérelt alap – és kiegészítő modulok licenc díjának százalékos arányában, az alábbi táblázat alapján:

Kiegészítő felhasználók száma Felár kiegészítő felhasználónként
1-10 (6-15.)
10%
11-20 (16-25.)
7%
21- (26-)
5%

A további  felhasználói licencek modulonként is vásárolhatók vagy bérelhetők. A fenti licenc árak egy vállalat felhasználóira értendők. Azonos tulajdonosi körben szereplő és/vagy közös adminisztrációval rendelkező cégcsoport esetén az alábbi séma szerint történik a licenc díjak számítása: a figyelembe veendő felhasználószám a bevont vállalatok összesített egyedi felhasználószáma (vagyis ha két cégben ugyanaz a természetes személy végez tevékenységet, az nem növeli az összesített egyedi felhasználószámot).

Szoftver frissítés / Mit is tartalmaz a szoftver követési díj?

Törvényi változások folyamatos követése a Flexium ERP rendszerben: Tudjuk, hogy törvényeink változnak, csak azt nem tudjuk, hogy a változás mikor fog megtörténni és az milyen mértékű lesz. Egy vállalatirányítási rendszer akkor tud hatékonyan működni, ha az aktuális törvényi előírásokat időben és pontosan tükrözi. Ezért folyamatosan figyeljük a jogszabályi változásokat, és biztosítjuk azok leképezését rendszerünkben.

A Flexium ERP rendszer újdonságaira vonatkozó használati jog: Informatikai termékről lévén szó, ügyfeleink és a piac is kiemelten várja el tőlünk, hogy termékünk folyamatosan feleljen meg a kor funkcionális és technológiai kihívásainak. Ezt szem előtt tartva folyamatosan fejlesztünk. Generikus fejlesztéseinket elérhetővé tesszük a szoftver frissítést megvásárló ügyfeleink számára.

A szoftver javított verzióinak elérése: A rendszerünkben fejlesztett kódok nagyon komoly, három szintű tesztelésen esnek át. Minden esetben megtörténik a fejlesztői, tesztelői és konzulensi ellenőrzés, illetve annak dokumentálása is. Ennek ellenére előfordulhat, hogy valamelyik szoftver algoritmus nem az elvárásoknak megfelelően működik. Függetlenül attól, hogy a probléma nálunk vagy ügyfelünknél jelentkezik, a szükséges szoftverjavítást beépítjük rendszerünkbe.

Megvásárolt szoftverek esetén: Vásárláskor a rendszer telepítésétől számítva 1 évig ingyenes frissítési jogot adunk vevőinknek. Természetesen a szoftver elvileg korlátlan ideig használható frissítés nélkül is, azonban nem fogja tartalmazni a fent felsorolt nélkülözhetetlen elemeket. A szoftverek frissítési díja éves alapú, a teljes licenc ár 17%-a, ezért a vevő 1 évig jogosult a megvásárolt szoftver komponensek és modulok legfrissebb verzióinak használatára. A frissítési díjat előre, az éves ciklus elején kell megfizetni. Bérlet esetén: A bérlő mindig jogosult a frissítésekre, külön díj fizetése nélkül, a bérlet során mindig az aktuális legfrissebb verziót használja.

Bérlet esetén: A bérlő mindig jogosult a frissítésekre, külön díj fizetése nélkül, a bérlet során mindig az aktuális legfrissebb verziót használja.

Megjegyzések

Különálló modulok vagy komponensek frissítése csak akkor lehetséges, ha annak nincsen műszaki akadálya.

Az árváltoztatás jogát fenntartjuk.

Pénzügyi konstrukciók

Ügyfeleink számára alapvetően két különböző finanszírozási konstrukciót is felkínálunk, alkalmazkodva a különböző igényekhez és lehetőségekhez. Ezek a licenc vásárlás és bérlet.

Ezekben a konstrukcióinkban a bevezetési tanácsadás, szoftver licenc, és az üzemeltetés költségei eltérő módon jelennek meg.

Tradicionális bevezetés (licenc vásárlással) – egyszeri beruházással minden funkcionalitás már a kezdetektől fogva elérhető. Kompromisszum mentes megoldás a megfelelő pénzügyi forrásokkal rendelkező vállalat számára.

Tradicionális bevezetés előnyei

  • a szoftver licenc véglegesen a vevő birtokába kerül, szabadon eldöntheti igényel-e frissítéseket vagy sem
  • pályázati források igénybevételével csökkenthető a beruházási költség
  • nincsenek havi részletek
  • hosszú távon alacsonyabb teljes birtoklási költség (TCO)

Bérleti konstrukció – kisebb beruházás (nem kell megvásárolni a licenceket), folyamatosan alacsony költségekkel. Alacsony beruházási költséggel elindítható a rendszer, majd jól tervezhető havi költségekkel kényelmesen üzemeltethető.

Előnyei:

  • a szoftver licenc ára nem terheli egy összegben a beruházási költségeket
  • jól tervezhető, alacsony fix költség
  • a bérleti díjak tartalmazzák a folyamatos verzió frissítéseket

Költség számítási példa 1.

Egy képzeletbeli projekt alapú szolgáltató és kereskedő cég, 15 felhasználóval, átlagos rendszer kialakítás esetén. Átlagos egyedi üzleti, egyszerű projektes folyamatokkal, ügyfél-kapcsolat menedzsmenttel (CRM), folyamatos szoftver frissítésekkel a következő költségekkel számolhat:

15 felhasználó, tradicionális bevezetés Beruházás Éves frissítési díj (17%)
Flexium Alap (5 felhasználó)
4 200 €
714 €
Projekt modul (5 felhasználó)
1 050 €
179 €
CRM modul (5 felhasználó)
600 €
102 €
Plusz (6-15.) felhasználói licencek (10 * 10%)
5 850 €
995 €
Licenc díjak összesen
11 700 €
1 990 €
Helyszíni bevezetési tanácsadás (10 munkanap)
4 400 €
Távoli tanácsadás / fejlesztés (5 munkanap)
1 760 €
Összesen
17 860 €
1 990 €
15 felhasználó, bérleti konstrukció Beruházás Havi bérleti díj
Flexium Alap
168 €
Projekt modul (alap konfiguráció)
42 €
CRM modul
26 €
Plusz (6-15.) felhasználói licencek (10 * 10%)
236 €
Licenc bérleti díj összesen
472 €
Helyszíni bevezetési tanácsadás (10 munkanap)
4 400 €
Távoli tanácsadás / fejlesztés (5 munkanap)
1 760 €
Összesen
6 160 €
472 €

Költség számítási példa 2.

Egy másik képzeletbeli, jelen esetben kereskedő cég 5 felhasználóval üzemeltetett átlagos rendszerének költsége, minden különleges igénytől mentesen, folyamatos szoftver frissítésekkel:

5 felhasználó, tradicionális bevezetés Beruházás Éves frissítési díj (17%)
Flexium Alap
4 200 €
714 €
Helyszíni bevezetési tanácsadás (5 munkanap)
2 200 €
Összesen
6 400 €
714 €
5 felhasználó, bérleti konstrukció Beruházás Havi bérleti díj
Flexium Alap
168 €
Helyszíni bevezetési tanácsadás (5 munkanap)
2 200 €
Összesen
2 200 €
168 €

Feltüntetett áraink az ÁFA-t nem tartalmazzák. A megvásárolt szoftverek frissítési díja éves alapú, a teljes licenc ár 17%-a.

A TTC-Soft Kft. a Flexium ERP termékeivel részt vesz a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara által felügyelt Modern Vállalkozások programban (továbbiakban „Program”). A Program azzal a céllal jött létre, hogy a kis- és középvállalkozások szemléletformálásával segítse az informatikai eszközök és módszerek bevezetését.

A Program számos pályázati lehetőséget biztosított már informatikai fejlesztésre, ilyen volt a GINOP 3.2.1., vagy a GINOP 3.2.2. – „Vállalati komplex infokommunikációs és mobilfejlesztések, felhőalapú online üzleti szolgáltatások terjesztésének támogatása” c. programok, ezek már nem aktívak.
Jelenleg még aktív programok: Ginop Plusz 1.1.2, 1.2.1., 1.2.3., 1.3.1.

A Programban résztvevők számára a mindenkori teljes licencdíjból  5% kedvezményt adtunk, és adunk! Listaárainkról további információkat az Áraink oldalon olvashatnak. 

A Programban résztvevő vállalkozások pályázattól függően általában 35-40%-os maximális támogatást tudtak/tudnak elérni.

A Modern vállalkozások program honlapja: www.vallalkozzdigitalisan.hu